Megjelent egy cikk az Egyházközösségünkről a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján:
Prédikációjának elején István atya elmondta, hogy nemrég érkezett haza Rómából, de már a pápai görög kollégiumban elimádkozott Aranyszájú Szent János vecsernyén is azon járt az esze, hogy a kispesti búcsú ünnepnek mi legyen a központi mondanivalója. Seszták atyának örök város–beli alma materében végig egy gondolat járt az eszében, ami tulajdonképpen összeköti Aranyszájú Szent Jánost, a búcsú vasárnapján ünnepelt apostolt, Fülöpöt, és minket, akik az Isten felé szeretnénk közeledni: mindannyian tanítványai, követői, bizonyos mértékben apostolai vagyunk az Istennek.
A búcsú Szent Liturgiáján felolvasott efezusi levélből való apostoli szakasz erről a hivatásról szól. Szent Pál apostol azt mondja mindannyiunknak, hogy éljünk méltó módon azzal a hivatással, amit az Istentől kaptunk. Hivatást mindannyian kaptunk tőle, az ő tanítványai vagyunk, akik megvívták a maguk harcát.
“Mint Nátánáel is – folytatta István atya – aki elhívásának kezdetén ugyan még kételkedett, de mégis ki tudta mondani, amikor Jézussal találkozott: »Te vagy az Isten fia«. A mi tanítványi hivatásunknak is az az igazi célja, hogy életünkben lehetőleg minél többször ki tudjuk őszintén mondani, hogy Jézus az Isten fia. Minden bizonnyal nem tudhatjuk ezt, talán sejtjük vagy leginkább csak hisszuk, hogy akit mi követni akarunk, aki a mi életünknek a leglényegesebb pontja, az a Jézus valóban Isten fia.”
A búcsú ünnepen elhangzó egyik evangéliumban a szamaritánus történetéről hallottunk. Itt találkozhatunk a tanítvánnyal, aki szinte provokálni akarja Jézust, amikor felteszi a kérdést neki: mit kell tennie ahhoz, hogy eljusson az örök életre. Gyerekként, kamaszként, hívő felnőtt emberként is ez lehet a legfontosabb kérdésünk, amit feltehetünk az Istennek.
A másik evangéliumban egy egészen furcsa kijelentést hallhatunk Fülöp apostol szájából. Érdekes, hogy az apostol világosan azt mondja Nátánáelnek, hogy amit a törvényben kerestek, azt megtalálták Jézusban. A hívő ember e két tanítványi mondat között éli az életét: felmerül benne, hogy mit kell tennie az örök életért, de azt is megérzi, hogy valamit már bizonyosan megtalált Jézusban. Ahogy a híres teológus, Karl Rahner fogalmaz: „aki eljutott a hitnek egy bizonyos pontjára, az már nem veszíti el azt.”
Jézus fel is szólítja Fülöpöt, hogy kövesse őt. Nemcsak azt mondja, hogy higgyen benne, fogadja el a tanítását, hallgassa meg a szavát, hanem, hogy kövesse őt. Ha közelebbről megnézzük Krisztus tanítványainak életét, ez a követés egyáltalán nem volt olyan egyszerű. Ha a szívünbe nézünk, rájöhetünk mi is, hogy hinni talán könnyű az Istenben, de követni őt már sokkal nehezebb. Jézus követése azért is nehéz iskola, mert itt nem mi döntjük el, hogy bejelentkezünk vagy sem, mert az Isten mondja ki hívó szavát az életünkre, amit tettekre kell váltanunk. Nem is lehet magunktól jelentkezni ebbe az iskolába, ide csak személyes meghívással lehet bekerülni – hangsúlyozta a főhelynök atya.
“Jézus követése egy nehéz iskola, ahol a mester mindig mester marad – mondta. Egy tanítványnak természetes vágya, hogy felülemelkedjen a mesterén egy idő után,de ez esetben ez épp a téves út. A Mester a legnagyobb tanító, és bármennyire leszünk okosak az ő követésében, mindig csak utána maradunk. Ez a legnagyobb titokzatossága ennek az iskolának. Nem véletlenül mondja Jézus, hogy aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája.
Jézus azt mondja programbeszédszerű főpapi beszédében, melyben valamilyen szinten elbúcsúzik tanítványaitól, hogy arról ismerjenek meg titeket, hogy szeretitek egymást. Ugyanezt mondja Szent Pál is: viseljétek el egymást szeretetben. „A szeretet lehet az igazi kapocs ma is ebben a kispesti görögkatolikus közösségben is!” – emlékeztette az egybegyűlteket István atya. Bármennyire is nem könnyű olykor Jézus tanítványának lenni, elmondhatjuk magunkról, hogy van egy olyan hivatásunk, ami összeköt minket, amelyhez méltó módon szeretnénk élni, hogy az Istent, Jézust kövessük, aki életünkben szolgálatra, engedelmességre, és olykor bizony radikalizmusra hív.
A méltóképpen megünnepelt Liturgia végén József parókus atya köszöntötte a híveket, az ide látogató bazilita Izsák, Mihály és Andrej atyákat, és unokatetvéreként is köszönetet mondott dr. SesztákIstván atyának, akit bokros teendői végre nem akadályoztak meg abban, hogy Kispestre látogasson.
Ifj. Zuró József atya elmondta, hogy debreceni szolgálati évei alatt sokszor volt lehetőségük együtt állni és szolgálni az oltár mellett, ma ez a gyakorlat sokszor hiányzik a fiatal parókus atyának. „Mert amikor családként, unokatestvérként végezzük együtt a Liturgiát, egy horizont nyílik meg számukra, és ahogy mi egymáshoz közel vagyunk a Liturgia végzése közben, úgy lesznek közel hozzánk azok is, akik már az égi Liturgiába kapcsolódnak be családunk papi tagjai közül.”
A kispesti egyházközség alapítványa tavaly fontos díjat alapított, melyet minden évben a búcsú napján osztanak ki: egy, már az égi hazába költözött testvérük családjának postumus-díjat adományoznak és egy olyan élő hívő testvérüket is megjutalmazzák, aki ma is aktívan segíti a kispesti közösségi életet. Idén a postumus díjat a parókia első világi elnöke, Purzsás András kapta, aki évtizedeken át teljesítette ezt a szolgálatot. A másik kitüntetett a 95 éves Gulyás Józsefné Irénke néni lett, aki a parókia legidősebb hívője, és rengeteget dolgozott a kispestiekért.